
Egyszer kaptam egy vicces képet az egyik barátnőmtől: egy görnyedt nő volt rajta, aki fél lábán még a magassarkúval, fél lábával azonban már otthoni papucsban görnyed a csempe előtt. Ez a felirat állt rajta: „A tiszta ház az elpazarolt élet jele”. Ezen elgondolkodtam…
Ha Ön dolgozó ember, akkor bizony biztosan elgondolkodott már azon, hogy a munkaidőből, a szórakozásból, vagy az alvásidőből csaljon el órákat nap mint nap, hogy a lakása mindig szép és rendezett legyen. Mivel a munkaidőből a legtöbbünk számára lehetetlen, ezért marad a drága pihenőidő. Én úgy vagyok vele, hogy sem a szabadidőt, sem a pihenésre, kikapcsolódásra, szórakozásra szánt időt nem szeretném munkával, az úgynevezett „második műszakban”, takarítással tölteni.
Persze nem arról van szó, hogy az ember ne szeretne főzni a párjával, tanulni a gyerekével, vagy ne mosogatna el egy jó vacsora után: de vannak olyan feladatok, amit a mai rohanó világunkban igenis érdemes kiszervezni, attól nem lesz kevésbé házias (vagy rossz háziasszony, házi úr!). Egy idő után az ember belátja, hogy nincs egy napban annyi óra, amennyit egy felelősen végzett munka mellett el lehet pazarolni olyan feladatok elvégzése miatt, amit egy profi gyorsabban, sőt, hatásosabban és olcsóbban végez el.
Miért jó Önnek, ha profi takarít?
A profizmus azt jelenti, hogy pontosan ismerem az anyagokat: tudom, mire milyen szert használhatok, hogy az Önt körülvevő tárgyak megmaradjanak abban az állapotban, amiben Ön szereti látni őket.
- A megfelelő eszközökkel végzem a takarítást. Ez azt jelenti, hogy a tárgyak a nekik ideális felületkezelő módszerrel nemcsak tökéletesen tiszták lesznek, de maximálisan óvjuk is az állapotukat, nem keletkeznek szakadások, karcok, amik később egy szeretett bútorok elvesztéséhez, vagy egy nagyobb felújításhoz vezethetnek.
- Időt takarít meg. Először, azért, mert élvezheti ezt az újfajta rutint, amiben több helyet kap a szórakozás és a lazítás a munka után, miközben az otthon tisztaságáról sem kell lemondania…
- …másodszor pedig azért, mert profiként jóval gyorsabban végzek a munkával, mint Ön. Hiszen én minden nap ezt csinálom, rutinos és gyakorlott vagyok!
De miért olcsóbb?
Én egy egyszeri nagy beruházással megvásároltam a legprofibb termékeket, eszközparkot, tudom, milyen tisztítószerből mennyit, hova, miért… Önnek egyenként meg kell vennie azokat az eszközöket, amelyeket én a munkámhoz használok, és rengeteget kell bújnia az internetet, járnia a boltokat, flakonok hátulját olvasgatva, hogy elkerülje a takarítási baleseteket. Az Ön ideje ennél többet ér!
Takarítás Budapesten és környékén – miért válasszon engem?
Mert tekintettel vagyok az Ön idejére, az Ön életére. Az első beszélgetés során igyekszem a lehető legtöbbet megtudni az Ön igényeiről és preferenciáiról, és igyekszem arra is, hogy Ön is megismerjen és megbízzon bennem. Számomra a legfontosabb a személyes garancia, a visszatérő megbízók bizalma. Hogy betekintést nyújtsak a munkámba, néhány hasznos tippet blogomban is megosztok.
A munkám során szeretek környezetkímélő eljárásokkal dolgozni, elsősorban olyan anyagokkal, amelyek elég hatékonyak, ám természetkímélők, például illóolajos, vagy más, bio-módszerekkel. Ez különlegesen fontos a magánházak esetében, hiszen a mindennapi életterünket nem akarjuk felesleges kemikáliákkal terhelni, főleg, ha gyermek vagy kisállat is van otthon. Képzett mestere vagyok a természetazonos tisztításnak.
Budapest egy pörgő nagyváros – elsősorban itt vállalok munkákat, de az agglomerációból is hívjon bizalommal! Takarítsa meg velem az idejét, és éljen kényelmes életet. Tegyen próbát, hívjon és beszéljük meg a részleteket!