Mindenki keresi az igazit; nincs ez másképpen a szolgáltatókkal, vagy éppen az ügyfelekkel sem. Maximalisták lennénk? Ugyan! De itt is működik a kémia: akkor tudjuk a legjobbat nyújtani, ha a legjobb partnerrel találkozunk. A sok-sok év munkája alatt én azt hiszem megtaláltam az „igazit”, és most megosztom az álom-ügyfeleim ismérveit, ezzel is megköszönve nekik, hogy vannak Nekem!
Miről ismerheti fel, hogy Ön is álom-ügyfelem?
Megbecsüli a munkámat
Tudom, hogy ügyfeleim rendkívül elfoglaltak, és többek között emiatt van szükségük segítségre otthonaik, irodáik tisztán tartásában. Az álom-ügyfeleim már találkozáskor viszonozzák a mosolyomat, mert tudják, hogy olyan dologban tudok nekik segíteni, amire nekik már nem marad idejük, vagy éppen kedvük. Boldog vagyok, amikor munkám hasznosnak bizonyul, és azt mások megbecsülik. Számomra ez az egyik legjobb érzés munkám során.
Értékelik az alapos előkészületeket
Sokan úgy gondolják, hogy a takarítást megelőzően helyszíni felmérés nem szükséges. Pedig mint bármilyen kiszállásos munka esetén, itt is elengedhetetlen, hogy előtte lássam a lakást, máskülönben nem tudnék pontos árat mondani, a megrendelő pedig nem tudna kalkulálni a várható összeggel. Az álom-ügyfeleim tisztában vannak a helyszíni felmérés szükségességével.
Megértik, hogy a felmérést nem tudom ingyen biztosítani
Szerencsére egyre több ügyfelem megértő azzal kapcsolatban, hogy a helyszíni felmérést, valamint az árajánlatokat díjazás ellenében tudom elkészíteni. Hogy miért van erre szükség? Mert így az áraimat egyensúlyban tarthatom, nem fogom észrevétlenül beleépíteni a takarítás díjába, ami úgy magasabb lenne. Én az átláthatóság híve vagyok, éppen ezért azt gondolom, hogy ügyfeleim is így sokkal elégedettebbek lehetnek. Mindig öröm, amikor értékelik a logikus árazást és a kiszámítható költségvetést.
Elfogadják, hogy árajánlatom fix
Tudom, hogy nagyon sok szolgáltató „vásárba viszi” az árajánlatát, és már eleve egy olyan árat kínál, amelybe beleszámítja az alkut. Én úgy gondolom, hogy a munkát, a szükséges eszközöket és a belefektetett időt a legjobban a szolgáltató tudja beárazni, hiszen ő ismeri a beszerzési költségeket, valamint a piacot. Amikor árajánlatot küldök ügyfeleimnek, azt igyekszem úgy kialakítani, hogy a jövőben is biztosíthassam számukra a minőségi takarítást, ugyanakkor a megrendelő csak azért fizessen, amire szüksége is van. A korrekt árazás nálam alapvető, így örülök, ha ezt feltételezik rólam a megrendelőim, és nem hoznak kellemetlen szituációba különféle alku-ajánlatokkal. Ráadásul nem húzom sem a saját, sem az Ön idejét azzal, hogy pluszköröket futunk az alkudozással.
Nem gondolja alsóbbrendűnek a fizikai munkát
A fizikai munka fogalma manapság már teljesen átalakult. Míg régen többnyire az iskolázatlan emberek végezték, ma már ez egyáltalán nem igaz. A precíz takarítás igenis nagy szakmai tudást és tapasztalatot igényel, különösen a luxusingatlanok esetén, ahol megannyi kényes felület, burkolat, bútor lehet, amiket csak speciális eljárással lehet kezelni. Pontosan tudom, hogy egy bizonyos foltot, vagy éppen szennyeződést miként tüntethetek el, ráadásul úgy, hogy az ne roncsolja a felületet. Az álom-ügyfeleim elismerik a szaktudásomat, és megbecsülik, hogy az ő elégedettségükért, és komfortérzetükért dolgozom, ennek érdekében vetem be szakmai tudásomat és sok éves tapasztalatomat. Ez a fajta elismerés számomra az igazi motiváció.
Bizalommal van a szakértelmem iránt
Tudom, hogy rendkívül nehéz valakit beengedni az otthonába, és megbízni benne, hogy ugyanolyan törődéssel fog gondoskodni az életteréről, mint ha Ön takarítana. Miután elvállalok egy munkát, az első lépésem a tervezés, melyet utána a megvalósítás követ. Amikor az ügyfeleim hasznos tanácsokkal szeretnének ellátni, azzal csupán a takarításra szánt időt növelik, ami mindkét oldalon frusztrációt okozhat. Boldoggá tesznek azok az ügyfelek, akik nyugodt szívvel rám bízzák otthonaik takarítását, és a végén elégedetten pihennek meg a ragyogó tisztaságban.
Legyen akár Ön is az álom-ügyfelem, és élvezze gyönyörű otthona tiszta kényelmét! Hívjon fel, és egyeztessünk egy időpontot: +36305669886
Következő cikkemben pedig bemutatom, hogy milyen az álom-szolgáltató, mit várhat el tőlem, ha rám bízza a takarítást!